recycled

Szeretném leszögezni mindenekelőtt, hogy botrányos az éjszakai közlekedés errefelé. Minthogy hétközben lényegében nem létezik. Így esett, hogy a tegnap esti bulim után először le sétáltam a Rautatientorira, megnéztem hogy valóban nincs éjszakai buszom se vonatom haza, majd felszálltam az utolsó vonatra ami elvitt kb félútig Helsinki és kényelmes kis matracom között. Innen [Huopalahti asema] gyalogszerrel folytattam utamat a mínuszok és sarki szelek ellen harcolva. Ekkor kettőt ütött volna az óra, ha lett volna nálam egy ütős óra. Térkép nincs hősünknél, hiszen a később említésre kerülő buliban James Bondhoz illően öltönyben volt, s a térkép másik nadrág zsebében marad. Gond egy szál se gondolhatna a naív operafüggő, hisz mindig számíthatunk a jó öreg iránytűre. De ahh, itt jön ám csak az igazi deus ex machina: iránytű sincs a roppant szimpatikus öltönyös fiatalembernél. Így hát belső irányérzékére alapozva elindul nyugatnak, majd északnak. Nemsokára rájövünk, hogy rossz irányba haladunk: lépj vissza 742-t és kimaradsz egy körből! Visszatérve a Huopalahti asemához ezúttal keletnek vesszük az irányt, s rövidesen kiderül, jól tettük! Megállíthatatlanul haladunk előre Kannelmaki felé, s mielőtt a kakas kimondanám, hogy megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekértet már el is a érunk a csodás kék táblához, melyet látva a gyakorlatlan szem azt hihetné, hogy Kannelmaki Gamlas-ba ért, hősünk azonban tudja, hogy a kettő egy és ugyanaz. Azt ezt követő események kissé zavarosak. A legvalószínűbb magyarázat az anomáliákra a teleportáció. Mindenbizonnyal átteleportáltunk a vasúti sínek másik oldalára, ám ezt mi nem vettük észre, ezért elérve a pályához roppan magabiztosan indultunk a rossz irányba. Ezt mintegy hatszáz méter után észre is vesszük, s kezünkben a zseblámpánkkal [amit egyesek mobiltelefonnak nézhetnek] rendületlenül megindulunk a jó irányba, Malminkartano felé. Innentől a történet nem túl izgalmas, három és fél kakukkolásra már meg is érkezünk kellemes kis kuckónkba, ahol előzőleg nyitva hagytuk az ablakot, így kellemes 8°C fogad. Otthon, édes otthon.

reggel

direkt felkeltem korán, csniáltam magamnak reggelit, készítettem kaját a suliba, ittam teát, néztem híreket, olvastam híreket, hallgattam zenét, etc. és itthon hagytam a kaját amit készítettem.

vanezígy

epicfail

valami hihetetlen ez a hét. ha hinnék valami felsőbb hatalomban, most vagy bemutatnék neki, vagy elismerően biccentenék. valószínűleg az utóbbit választanám. vicces ez, vicces.
főleg, hogy én minden után is keep on smiling. nagyon jó vagyok.

az a jó ebben a betegnek levésben (sajnáljatok és nézzétek el az undorító nyelvtant), hogy így kimaradok a nyálkás időből, amiről csak már blogokból olvasok.

amúgy meg a beleim szemetek. szerintem úgy illene az ilyesmit, hogy mikor mindenféle kaját eszem, akkor fáj, de amikor direkt olyan kaját eszem, amit elvileg ilyenkor kell, akkor nem fáj. de neeem, nekik saját szabályaik vannak. bármit eszem fáj. hát akkor kapjátok be, eszem rendesen.

namégegy bekezdés. nem szoktam beteg lenni, általában évente egy hét, de az se suliból hiányzós egy hét, csak a szokásosnál is jobban tüsszögős egy hét. erre most kaptam egy suliból hiányzós egy hetet, ráadásul akkor, amikor három versenyem van, három napon belül. hát akkor bazdmeg.

amúgy meg egész jó kedvem van. de tényleg. najó, annyira nem, de lesz.

hétfő

najó, tulajdonképpen már kicsit gyanús is volt, hogy minden összejött :D illett valaminek elromlania :) most mondanám, hogy egy külső szemlélő milyen jókat nevetne, de végülis valahol mélyen én is kiröhögöm magam.