teknősbéka a salmiakban

péntek, április 15, 2005

Hello!

Kissebb(?) szünet után újra itt vagyok. A héten nem nagyon volt időm, így csak most írok. Hétfőn megírtam a biosz támazárót, egész jó sikerült. Kedden megkaptam a kémiát, az 4-es lett, természetesen kértem a jegyet. Amúgy tök rendes volt tanárnő, mert aki nem kérte annak nem írta be. Szerdán visszakaptam egy 2-es dogát, de mivel már lejárt a 2 hét nem írattam be, majd feleltem töriből. Az a szemét most nem igazán szivatott (csak épp azt a témakört kérdezte amit lááta, hogy nem tudok...), 4-es alát kaptam. Csütörtökön megírtuk a töri témazárót, az is egész jól sikerült. Ma írtunk irodalomból egy nagydogát (fogalmazást), és angolból egy szódogát. Hát ez nem sikerült túl jól. Mármint az angol. A szódogák sosem mentek. Na mindegy. Matekon szólt tanárúr, hogy "nem hivatalosan" behívtak engem és őt is mint tanáromat a Kenguru (országos matematika verseny) eredményhírdetésére. Tök jó. Miután hazaértem, kiderült, hogy meg kell műteni a lábamat. Elülső kereszt szalag szakadásom van. Akkor most ki használom az alkalmat arra, hogy elmeséljem bal térdem történetét. Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy tesi óra 2001-ben. Ezen a bizonyos tesi órán elestem egy zsámolyban, egyenesen a térdemre. Fájt-fájt, de nem volt semmi komoly sérülésnek nyoma. Egy héttel később otthon leültem egy szinte a földön lévő ágyra, majd nem tudtam felállni, mert nagyon fájt a lábam. Szülők felsegít, taxit hív, be a kórházba, röntgen, gipszsín, haza. Egy hét múlva vissza, sín levesz, rendes gipsz felrak, szorítja a térdet, semmi gond, három hét, haza. Egy nappal a három hét lejárta előtt este leül az ágyra (nem a földön lévőre), térdkalács marad, láb elfordul. Felordít, szülő jön taxi hív, be a kórházba, gipsz levesz, holnap vissza. Beutaló MRI-re, pontszerű folyadék a szalagoknál. Mint később kiderül (2005-ben) el is van szakadva. Doki mondja: már nem műtünk, el kezdett varasodni. ok, király. Térdet behajlítani nem tud, fáj. No problem, majd nem guggolok. Telnek múlnak az évek, a gyógytornák, a gyógyúszások. 2005 telén jégen elcsúszik, leg behajlik, fáj. nem jó. egy hétig kibír, aztán kórházba. Doki mondja nincs semmi baja, beutaló ultrahangra, felír térdrögzítőt, tessék kímélni, később visszajönni. ok. Visszajön, fél órát kóvájog, megtalálja a helyet. másik doki behív, megvizsgál. elküld MRI-re, nincs-e keresztszalagszakadás, doki mondja, majd telefonálgassak, hogy megjött-e már a lelet. ok. később elmegy MRI-re, vár fél órát, bemegy, rohadt hangos gép, 20 percig. no gond. Aztán reggelente telefonál, semmi, semmi, semmi, majd ma azt modják, hogy 20-án menjek be a kórházba, hogy időpontot egyeztessünk a műtétre. Műtét? Mi van? keresztszalagszakadás. Aha. Persze nincs semmi baja ahogy az első orvos mondta. anyád. itt tartok most. Nem lenne semmi bajom a műtéttel (3 hétig nincs suli, rossz dolog nem lehet) csak éppen gerinchez adják az érzéstelenítőt, és mi azt nem szeretjük. Jajj. Mindegy, majd megpróbálom úgy egyeztetni az időpontot, hogy véletletnül a törivizsgára essen. Na asszem ennyi elég lesz mára. holnap hosszú napom lesz. vagy telekre, vagy Nyíregyházára megyek. na jóccakát.

Nincsenek megjegyzések: